Fejtetvesség

Időnként fel-felüti egy nagyobb járvány a fejét a közösségekben, most ismét ennek lehetünk tanúi. Szinte naponta találkozom zavarban lévő és megrémült szülőkkel, akik nem tudják, hogy a tetű "igazi demokrata"! Nincs tekintettel korra, nemre, beosztásra, rangra és vagyonra, egyszerűen táplálékát, a vért keresi. Fejtetűvel tehát bárki fertőződhet, restellni csak azt kell, ha valaki eltetvesedik, mert nem törődik gyermeke gondozásával. A fejtetvesség előfordulása a gyermekközösségekben (elsősorban az általános iskolákban, de esetenként az óvodákban és bölcsődékben is) évről-évre visszatérő jelenség

Milyen ez az állat?fejtetű

Teszi fel gyakran a kérdést nekem egy-egy édesanya. Nos, a képét jobbra látják és megállapíthatjuk, nem igazán vonzó.

A fejtetű (Pediculus humanus capitis) szárnyatlan, szürke-világossárga kültakarójú, vérrel teleszívott állapotban piros, később feketés színű, 2-4 mm nagyságú, ovális alakú rovar. Feje ötszög alakú, csápjai rövidek, szájszerve a vérszívásra módosult szipóka. Egyedfejlődése során a petéből kikelő lárvát két további, fokozatosan növekvő nagyságú lárvastádium követi, végül az utolsó vedléssel jelennek meg az ivarérett, szaporodóképes tetvek. Minden lárvaalak és a kifejlett tetű is kizárólag emberi vérrel táplálkozik, naponta 6-12 alkalommal. Ovális alakú petéit – amelyet serkének nevezünk – erős cementanyaggal, szorosan a hajszálak tövéhez ragasztja. A legtöbb serke rendszerint a halánték- és tarkótájon található. A serke a hajszál növekedésével a hajas fejbőrtől eltávolodik, elhelyezkedéséből tehát az eltetvesedés időpontjára következtetni lehet. A serkéből a lárvák 7-8 nap alatt kelnek ki. Általában egy-egy fejen – ha csak nem nagyon elhanyagolt – ritkán van 5-10 kifejlett tetűnél több. Igen fejlett kapaszkodási ösztönük van, karmaik bicskaszerűen csukhatók vissza a lábszárra, így vérszívás idején szinte letéphetetlenül rögzítik magukat. Ártalmuk elsősorban a viszketés és vakarózás, amely felsebzi a bőrt és ennek következtében másodlagos bőrgyulladás alakulhat ki. A fejtetű fertőző betegséget nem terjeszt.

Hogyan fertőződhetünk?

 A fejtetű elsősorban közvetlen érintkezés útján terjed, leggyakrabban úgy, hogy játék közben a gyerekek feje egymáshoz ér. Azonban egyik személyről a másikra bizonyos, közösen használható tárgyakkal (pl. sapkával, fésűvel, hajkefével) is átvihető. A gyermekközösségek mellett a családtagok között is könnyen terjednek, „cserélődhetnek” a tetvek: gyermekektől a szülők, a testvérek és az egyéb családtagok is fertőződhetnek, akik a fejtetűt megint továbbadhatják. A terjedési mechanizmus ismerete a célzott és hatékony védekezés elengedhetetlen feltétele. Téves hiedelem, hogy a tetvesség csak elhanyagolt családokban fordul elő. Megkapni tehát nem szégyen, de eltitkolni, nem kezelni, továbbadni és ezzel a közösséget veszélyeztetni nemcsak szégyen, hanem felelőtlenség is.

Hogyan vehetjük észre?

Felhívhatja figyelmünket a gyermek vakarózása, de az osztályfőnök, fejtetú kereséseóvó néni is. Ilyenkor alaposan át kell vizsgálnunk gyermekünket. A hajat lazán válasszuk szét, és elsősorban a fülek körüli, valamint tarkótájéki területet kell gondosan megvizsgálni.  Mivel a mozgó alakok (lárvák, imágók) a kereséskor könnyen eltűnhetnek a hajszálak között, ezért érdemesebb a hajszálakhoz rögzített serkéket keresnünk. A serkét a fehér és piszkos sárga közötti szín jellemzi, míg az élő tetvek színe a fogyasztott vértáplálék mennyiségétől függően a világossárga és a sötét bordó között változhat. Az ápolatlan hajban való keresés, illetve a korpától való elkülönítés nehezítheti a feladatot. Az életképes serke (tehát az a pete, amelyben embrionális fejlődés zajlik) a két köröm között összenyomva pattanó hangot ad, míg az elpusztult, illetve üres serketoknál ez már nem tapasztalható. A fejtetvesség vizsgálatát kézi nagyító használata megkönnyíti. Ha nehezére esik eldönteni, bekövetkezett-e a fertőzés, az alábbiak szerint járjon el:

·        Mossa meg a haját samponnal és öblítse le.

·        Takarja le a szemét egy mosdókesztyűvel.

·        Tegyen kondicionáló hajbalzsamot a hajra, de ezt ne mossa le.

·        Fésülje ki a hajat egy egyszerű fésűvel.

·        Hajoljon gyermeke a mosdókagyló fölé.

·        Fésülje át a haját egy nagyon sűrű fésűvel (speciális, erre a célra készült fésű) úgy, hogy a fésű érje a fejbőrt is. Hátulról előre.

·        Kezdje az egyik fülnél és haladjon a másik fül irányába.

·        Legyen egy papír zsebkendő, vagy papírtörlő kéznél.

·        Rendszeresen törölje le vele a fésűt és figyelje, hogy vannak-e tetvek a papíron.

·        Öblítse le a hajbalzsamot.

·        Most üljön gyermeke egyenesen és fésülje a haját hátrafelé.

·        Fésülje még egyszer elölről hátrafelé.

·        Az egyik fültől haladva a másikig.

·        Törölje le rendszeren a fésűt és figyelje, hogy vannak-e tetvek a papíron.

Ha valakinek a családban fejtetve van, akkor tanácsos mindenkit ezzel a módszerrel ellenőrizni. Ameddig az iskolában, vagy a barátok között előfordul tetvesség, addig szükséges, hogy rendszeresen ellenőrizzük. Ha csak egy-két gyermek van megfertőzve a környezetben, akkor elegendő hetente ellenőrizni. Ha több gyermek van megfertőzve, akkor ellenőrizze minden este.

A tetvek éjszaka teszik le petéiket. Ha a gyermeke napközben megfertőződött, akkor nagy az esélye, hogy egy esti ellenőrzéssel megakadályozhatja, hogy a tetvek a petéket lerakják.

Hogyan kezeljük?

Három féle módon kezelheti a tetvességet:

  1. Megakadályozni az újrafertőződést
  2. Tetű elleni szer használata
  3. Egy sűrű fogazatú fésűvel való fésülködés

Választhat, hogy az 1. és a 2. módszer, vagy az 1. és 3. módszer kombinációját alkalmazza. Az első és a második módszer kombinációja hatékonyabb.

1. módszer: újrafertőződés megakadályozása

A tetvek megtalálhatók az ágyneműben, ruházaton, plüss játékokon, fésűn, bútorhuzaton stb. Ha az itt található tetveket nem távolítja el, akkor rövid időn belül az egész család ismét tetves lesz. A következő tennivalók vannak azon a napon, amikor a második vagy harmadik módszert elkezdi:

  • Mosson ki minden ruhát, ágyneműt, kabátot, sálat, plüss állatot, minimum 60°C-on. Ami nem mosható, vagy nem ilyen magas hőmérsékleten, azt egy zárható nejlon zsákba tegye bele, és tartsa ott 1 hétig. Minél hidegebb van, annál rövidebb ideig élnek a tetvek. Ezért az is elegendő, ha a ruhákat stb. 1 napra a mélyhűtőbe teszi.
  • Bútorokat, amelyeken bútorhuzat van, alaposan porszívózza ki.
  • A fésűket és keféket tetvetlenítheti a következő módokon:
  • helyezze őket egy órára egy tetűirtó folyadékba (lásd 2. módszer)
  • fertőtlenítse őket alkohollal
  • tárolja őket egy hétig egy lezárható nejlon zacskóban.
  • Mossa el őket mosogatógépben, vagy mosógépben, esetleg kézzel (kesztyűben) 60 °C-on.
  • Tegye be őket 30 percre a forró szárítógépbe.
  • Előzze meg az újabb fertőzést, az iskolában levő fogason keresztül. Minden gyermek kapjon egy nejlon zacskót, amelybe beleteheti a kabátját, sálját és egyéb dolgait.

2. módszer: tetű elleni szer használata

tetű elleni szer használataNe használjon tetű elleni szert:

  • terhesség alatt
  • szoptatás alatt
  • 6 hónapnál fiatalabb csecsemők esetén
  • Különböző tetűirtó szerek kaphatók. A legjobb a malathiont tartalmazó oldat. Más szerek, például permetrine, vagy bioalletrin piperonylbutoxiddal. Elérhető egy fésúvel árúsított sampon, illetve vegyszermentes, gyógynövény alapú készítmény is.
  • Egy tetűirtót kétszer kell alkalmazni, egy hét kihagyással. Kövesse pontosan a használati utasítást.
  • Az első kezeléstől kezdve a hajat két héten keresztül minden nap alaposan ki kell fésülni egy erre a célra szolgáló sűrű fogazatú fésűvel.
  • A klór hatástalanítja a malathiont, ezért egy hétig a malathionnal történő kezelés után nem szabad úszni olyan vízben, amely klórt tartalmaz. Egy kúra alkalmával, ami két kezelésből áll, egy hét kihagyással azt jelenti, hogy két hétig nem szabad az uszodába menni.

3. módszer: sűrű fogazatú fésűvel való fésülködés

Abban az esetben, ha a tetűirtó szer ellenjavallt, akkor két héten keresztül minden nap a hajat egy erre a célra szolgáló fésűvel - amelyik a serkéket is kifésüli - kell megfésülni, esetleg egy kondicionáló hajbalzsammal együtt.

Nyomja jól a fésűt a fejbőrre, fésülés közben. Ez a művelet a serkefésűvel nehéz, és fájhat is. Egy sima, sűrűfogazatú fésű, vagy tetűfésű erre a célra sajnos nem alkalmas.

 Van egy illóolajos bio tetűirtó is, Paranix a neve, ehhez mellékelnek egy fém tetűfésűt, megelőzésként a Panarom illóolajas tetűspray/sampon duóját tudom ajánlani. Ugyancsak bio termék a Hedrin nevű tetűírtó spray és oldat.

Milyen a fésű?

  • A különbség egy tetű- és egy serkefésű között az, fésűhogy a serkefésűnek közelebb vannak a fogai egymáshoz, és fémből van. A tetűfésű műanyag, és nem alkalmas a hosszú haj fésülésére.

Tanácsok:

  • Saját hajat fésülni nem igazán eredményes, jobb, ha valaki más teszi.
  • Hosszú haj fésülése sem könnyű. Az első kezelés előtt vágassa le a haját rövidebbre. Először beszélje meg a fodrásszal, mivel annak minden eszközét fertőtlenítenie kell utána.
  • Megelőzésre használhatunk illóolajas bedörzsölést: a rozmaring, a teafaolaj és a levendulaolaj is riasztja a tetveket és gátolja a serkék megtapadását.

Homeopátiás megelőzési lehetőség: Psorinum 15 CH, hetente 1 adag (10 golyó) max. 2 hónapig.

Többek érdeklődésére hivatkozva tájékoztatom a tisztelt szülőket, hogy a gyermekkörzetek megvál-toztatásától függetlenül, a szabad orvosválasztás értelmében, to- vábbra is szeretettel fogadom a korábban a körzetembe tartozó Királydombról és Kurjancsról érkező gyermekeket.