Örökölhetők-e a vesebetegségek?
Számos vesebetegség nem örökletes, hanem szerzett, egy más részük pedig veleszületett, de nem örökletes. Azonban a sokcisztás (vagy policisztás) vesebetegség egyik formája örökölhető – s amennyiben nem állna rendelkezésünkre az ultrahangvizsgálat, akkor ez csak akkor derülne ki, amikor valaki már a veseelégtelenség felé közelít. A 70-es években, amikor még nem volt gyakorlat az UH-vizsgálat, gyakori volt, hogy a pácienseknél csak az 50–60. életévük körül ismertük fel – örökölt vesebetegségük miatti – veseelégtelenségüket.
Kifejezetten a vesebetegségekre irányuló szűrésre csecsemő- vagy kisgyermekkorban sajnos nincs lehetőség. A policisztás vesét a szakemberek már a méhen belül, az UH-vizsgálat során észre szokták venni. Az egyéb jellegű vesebetegségekre azonban nem lehet szűrni, mint például az enzimelváltozások okozta, vérlebontási zavarokban tükröződő különleges vesebetegségek, vagy az Alport-szindróma (örökletes vesegyulladás). Ezek előfordulása ugyanakkor lényegesen ritkább, mint a hagyományos vérnyomás-, vagy cukorbetegség, illetve az ismétlődő vesemedence-gyulladások okozta veseelégtelenség. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem feltétlen derül ki gyermekkorban, hogy valaki vesebeteg. A művesekezeléseken részt vevő betegek csak kis százaléka kerül policisztás vese miatt dialízisre. A döntő többség a magas vérnyomás, vagy a cukorbetegség okozta veseelégtelenség okán szorul ellátásra. A 60–70 éveseknél többnyire – a korral együtt járó – érelmeszesedés (és a magas vérnyomás együtt) a legfőbb kiváltó tényező. Ma már ritka, hogy a heveny vesegyulladás miatt valakinél veseelégtelenség alakul ki a későbbiekben. Az akut glomerulonephritis régebben (a 70-es években) elég gyakori volt, és ennek a végállomása szintén veseelégtelenség volt, viszonylag fiatalkorban.
Természetesen a veseátültetés a megfelelő megoldás – minden veseelégtelen beteget lehet transzplantálni. Vannak olyan veseelégtelenségek – ún. autoimmun betegségek –, amelyek immunológiai eredetűek, tehát amikor a szervezet a saját szövetei ellen termel valamilyen ellenanyagot, és ez tönkreteheti a vesét is. Ezek nem örökölhető betegségek, hanem kialakulnak – de hogy mitől, mikor és miért, ezt még nem tudjuk. A transzplantáció eredménye ezeknél általában nem olyan jó, mint a többi esetben, mert a beültetett vese ellen is kialakulnak ezek a bizonyos ellenanyagok.